Korhatár: 12
Szemszög: Külső
Figyelmeztetés: -
Szemszög: Külső
Figyelmeztetés: -
Szerzői jegyzet:
Megérkezett a második fejezet is, remélem tetszeni fog Nektek! Bármilyen véleményeteket írjátok meg a Hozzászólásokba, szívesen veszem őket! ;)
EllieTVD
Hangos és gyors kopogtatás hallatszott a volt Salvatore Vendégház ajtaján. Az eleinte kétségbeesett kopogás negyed óra elteltével azonban kezdett egyre reményvesztettebbé válni, és Bonnie ujjai már elfehéredtek a gyötrelmes próbálkozás hatására. Bütykei sajogtak, de annyira kétségbe volt esve, és olyan rémült volt, hogy még nem hagyta abba a kopogást.
Végül csalódottan adta fel, megfordult, hátát az ajtónak támasztotta, majd lassan lecsúszott a padlóig és leült. Elővette telefonját, és újra Elena számát tárcsázta. A telefon kicsengett, de nem szólt bele senki. Ezt már rengetegszer tapasztalta a mai nap folyamán. Újabb SMS-t írt, majd hangüzenetet hagyott, de nem érkezett válasz semmilyen formában. Kétségbeesetten próbálta meg Damon számát előkutatni a telefonjából, amit bizony már nagyon régen nem használt, majd hívást kezdeményezett. Ám Damon telefonja ki sem csengett. „Ez a szám átmenetileg nem kapcsolható. Kérjük, próbálja meg később, vagy hagyjon hangüzenetet a sípszó után.” – tájékoztatott a robothang, majd ezt még három különböző nyelven elismételte, de Bonnie nem várta meg.
Idegesen, de nem erősen arrébb dobta a telefont magától pár centiméterre. Kezdett félni, hogy történt velük valami, és későn érkezett. A házhoz vezető földút felől kerekek gördülése hallatszott, és kisvártatva Elijah autója gördült be a láthatárra. Bonnie nem tudta, hogy örüljön, vagy még jobban kétségbeessen, esetleg megrémüljön-e?
Amint Elijah gondterhelt arccal kiszállt kocsijából, tekintete egyből megakadt az ajtóban kuporgó ex-boszorkányon, és kérdőn nézett felé. Bonnie szomorúan felállt, s mire egyenesbe helyezte magát, Elijah már előtte állt.
- Mi történt? – kérdezte az ős aggódva.
- Azt én is szeretném tudni. Éjjel volt egy álmom, vagy látomásom, nem tudom pontosan, de Elenával kapcsolatos volt, és elég fontos lenne, hogy tudjon róla, ezért miután reggel felébredtem azonnal ide jöttem, de a kopogásomra senki nem nyitott ajtót, és az üzeneteimre sem reagáltak. Elena telefonja kicsöng, már számtalan SMS-t és hangüzenetet hagytam, Damon telefonja nem elérhető… - kis szünetet tartott, amíg Elijah aggodalmas pillantását fürkészte. – Szerinted történt velük valami?
- Nem tudom. Nekem is kellene beszélnem Damonnel, de nekem sem vette fel a telefont. Tegnap visszajöttünk, mert évfordulójuk van, gondoltam kikapcsolta, hogy ne zavarják, és itthon lesznek, de ezek szerint nem.
- Remélem nem késtünk el és nem ejtették foglyul őket, vagy ilyesmi.
- Lehet, hogy elmentek ünnepelni. Szerinted itt van Damon kocsija?
- Nézzük meg. – javasolta Bonnie, és a garázs felé vették az irányt.
Az ablakon benéztek, de nem láttak mást, csak az üres félhomályt: a Camaro nem volt a helyén, csak Stefan régi motorja állt magányosan a szemközti fal tövében.
- Lehet, elmentek ünnepelni. – találgatta Elijah. – Talán meg kellene néznünk a Grillben.
- Nem rossz ötlet.
- Elviszlek. – ajánlkozott az ős.
- Azt nagyon megköszönném.
Beszálltak Elijah fekete Audijába és a belváros felé vették az irányt, miután kigördültek a bekötőútról. Útközben Bonnie mindent elmesélt a látomásával kapcsolatban az ősi vámpírnak, aki nyugodtan hallgatta végig, de komoly aggodalmakat keltett benne.
- Ezek szerint Elena mindenképpen veszélyben van… Nos, ha az utazók feláldozzák, akkor a testvéreim és én is meghalunk, aztán már csak percek vagy órák kérdése, hogy a vérvonalaink is megszűnjenek létezni. És bár megoldódik a természet vámpír-problémája, mégis felmerül egy elég nagy egyensúlybillenés.
- Az már bekövetkezett... A szellemeknek ezért kell Elena. Vele akarják ezt az egyensúlyt visszahozni, de a halála nem megoldás… Így nem értem, hogy mi tervük van vele.
Elijah komolyan és mélyen gondolkodott. Közben megérkeztek a Grillhez. A fekete Audi végig gurult a parkolóban, s bár az ismerős kék Camaro sehol nem volt, Elijah mégis beparkolt és leállította a motort, hogy Bonnieval benézhessenek a kávézóba. Az egyetlen közeli ismerős viszont, akit Bonnie megpillantott, az nem volt más, mint Matt a bárpultnál.
Gyorsan a fiú felé vette irányát, és mikor odaért hozzá, hadarva kérdezte meg:
- Matt, nem láttad Elenát és Damont erre a nap folyamán?
- Damon itthon van? Nem, nem láttam őket. Várj Bonnie, lassíts, kérlek! Mi történt?
- Nem tudom most elmondani, a lényeg, hogy veszélyben vannak, szóval, ha látod őket, akkor azonnal szólj nekik, hogy kerestük őket Elijahval és amint tudnak, hívjanak vissza vagy valahogy értesítsenek minket.
- Rendben. Tudok még segíteni esetleg valamit?
Most Elijah lépett közelebb a pulthoz.
- Nincs ötleted hova mehettek megünnepelni a harmadik évfordulójukat?
Matt erősen elkezdett gondolkodni, és úgy látszott, valami meg is világosodott benne.
- Ez csak egy tipp. – hajolt közelebb. – De tekintettel arra, hogy veszélyben vannak, szerintem Damon nem vitte messzire Elenát. Szeretnek a tóparti Gilbert-házban időzni, az Elena kedvenc gyerekkori helye.
- Hát persze! – csapott a homlokára Bonnie.
- De ha ott nincsenek, akkor sajnos nincs ötletem. Ha viszont elmentek másik városba, akkor sokkal okosabb lenne megvárnotok őket a Salvatore-házban.
- Köszönjük, Matt. – vette át a szót Elijah. – Bonnieval elmegyünk és megnézzük a Gilbert-házat, a továbbiakat majd még meglátjuk.
- Rendben, de értesítsetek, ha megvannak.
- Úgy lesz. – ígérte Bonnie, majd sietősen elhagyták a Grillt és újra autóba pattantak.
Elijahnak nem volt szokása megszegni a szabályokat, de most jóval a megengedett sebességnél gyorsabban haladva hagyták el Mystic Fallst.
- A látomásomban a nagyim azt mondta, hogy ott kell feláldozniuk Stefant, ahol az átkot megkötötték. Ezért Mystic Fallsba jönnek. Nincs ötleted, hogy pontosan hol lehet az oltáruk?
- Két lehetséges helyet vélek: az egyik a régi, leégett templom alatti kamra, ahol a kripta vámpírok is be voltak zárva több mint száznegyven évre.
- És a másik? – türelmetlenkedett Bonnie.
- A régi kőfejtő. Klaus tudta, hogy egy bizonyos helyen kell megtörnie a hibrid-átkot, ezért a kőfejtőnél áldozta fel Elenát, Jennát és Julest. Lehet, hogy ennek köze van az utazókhoz is.
- Nem rossz gondolat, de mi a véleményed a száz boszorkány feláldozásának helyéről?
- Az utazók meg akarnak szabadulni a boszorkányoktól, s bár tőled elpártoltak az ottani szellemek még akkor, mikor boszorkány voltál, azok még ott léteznek. Valószínű, hogy amint az utazók betennék oda a lábukat, számukra nem lenne köszönet.
- Ezt hogy érted?
- Emlékszel, mikor Damon napfény-gyűrűje nem hatott a házban? A boszorkák szellemei tették, szóval szerintem az utazókat sem kímélnék.
- Szerinted képesek lennének megölni az utazókat?
- Nem tudom mire képesek, Bonnie. Ezt csak akkor tudhatnánk meg, ha kapcsolatba tudnánk velük lépni. De ha mégis meg tudnák tenni, hogyan csaljuk oda őket? – Elijahnak jól forgott az esze, egyből értette mire gondol Bonnie, mikor a boszorkányokról kezdte kérdezgetni.
- Talán én horgonyként láthatom őket, és beszélhetek velük. Ott még sosem próbáltam… És tudom, hogy ez egy elég rossz ötlet, de talán bemerészkednének, ha kell nekik Elena… Tudom, hogy a legjobb barátnőm, de ha a boszorkányok szellemei meg tudnák ölni az utazókat amint bemennek, akkor Elenának nem esne bántódása.
- Értem a gondolatodat, de nem hiszem, hogy beválna. Ahhoz képest, hogy az utazók már nagyon kevesen vannak a világunkban, a Mystic Fallsba tartó horda kétségkívül a legnagyobb. És nem hinném, hogy az egész horda menne Elenáért, hogy elfogják, majd visszavigyék a kőfejtőhöz. Talán néhány embert küldenek csak.
Bonnie nyugtalanul feszengett az ülésben, és nem látott semmi jó kilátást a helyzetből. Arcát tenyereibe temette, és valami, még Elijah számára is érthetetlent motyogott. „Bárcsak ott lennénk már!” – gondolta. És ahogyan gondolatban ezt a mondatot kimondta, Elijah már be is fordult a tóparti ház bejárójára. Mindkettejük legnagyobb megkönnyebbülésére Damon Camaroja ott állt a ház előtt.
- Hála az égnek! – sóhajtotta megkönnyebbülten és hálásan Bonnie.
- Reméljük itthon is vannak.
- Ne! Elijah, ne! Ne kelts bennem kételyeket, amíg le nem parkolunk, és meg nem bizonyosodunk a helyzetről! – kérte határozottan az őst Bonnie.
Mikor az Audi végre megállt, Bonniet, mintha puskából lőtték volna ki, olyan iramban futott a ház ajtajához, és azonnal kopogtatni kezdett rajta hangosan és szaporán. Pár pillanatig nem érkezett semmi válasz, vagy életjel, de végül hallani lehetett, ahogy a zár pattan és az ajtó nyithatóvá válik. Hamarosan Damon bukkant elő morcosan, egy szál törülközővel a dereka köré csavarva.
- Ajánlom, hogy nagyon jó okot mondj arra, hogy mit keresel itt, Bon-Bon. – ekkor Elijaht még nem látta.
- Damon, életemben nem örültem még neked ennyire! – Bonniet is meglepte, hogy mennyire felszabadult, és a meglepődött vámpír nyakába vetette magát, de csak egy pillanatra. – Hol van Elena? Ugye jól van? Beszélnem kell vele, most azonnal! – hadarta idegesen.
- Hé, hé, lassíts! Mi van? – értetlenkedett Damon.
- Kérlek, bocsásd meg nekünk, hogy fontos dolgod közben zavarunk meg – célzott a rögtönzött viseletre -, de halaszthatatlanul beszélnünk kell. – lépett Elijah is közelebb.
Damon kelletlenül ugyan, de odébb állt az ajtóból és becsukta maguk mögött, amint a két váratlan vendég belépett rajta. A zajra Elena is felfigyelt már korábban is, de még csak most sikerült kerítenie magára egy kimonót, amiben lejöhetett. Amint leért a lépcső aljára, és megpillantotta a többieket, Bonnie boldogan a nyakába ugrott.
- Ilyet többé ne csinálj, akármilyen nap is van!
- Tessék? – Elena semmit nem értett.
- Elena, volt egy látomásom, beszélnünk kellene, most azonnal! Nagyon sürgős.
- És nekünk is. – fordult Elijah Damon felé.
- Hozok magamra valamit és séta közben megbeszéljük, Bonnie. – mondta Elena, és elindult a lépcsőn felfelé, de Damon megelőzte, megfogta a derekát és gyengéd puszit lehelt az arcára.
- Maradj csak. Nektek is kényelmesebb, Elijahval meg majd elbeszélgetünk odakint. – Elena elmosolyodott, ő pedig eltűnt az emeleti szobában.
- Nos, akkor én kint megvárom Damont a tornácon. – ajánlkozott Elijah, és még mielőtt Elena bármit is szólhatott volna, eltűnt a bejárati ajtó mögött.
- Kérsz egy kávét? Nyúzottnak tűnsz. – fordult Bonnie felé a lány.
- Igen, valóban jól esne, ma még nem ittam. Siettem hozzátok, de nem voltatok otthon. Nagyon megijesztettetek, azt hittem történt valami.
- De miért?
- Majd ha elmesélem mindent meg fogsz érteni. De miért nem vetted fel egyszer sem a telefont?
- Ha azt mondom, hogy nagyon kellemes csengőhangja van, és vannak helyzetek, amikor jó hallgatni, akkor megnyugszol? – ugrott le az utolsó lépcsőfokokról Damon, arcán pedig elterült a jól ismert, pimasz félmosolya.
- Damon! – szólt rá Elena elpirulva, de a férfi nem válaszolt, csak nevetett és kisurrant az ajtón.
Elena hallotta, ahogy egyre távolabb kerülnek, majd töltött egy csésze kávét Bonnienak is és magának is, és leültek a nappali kényelmes kanapéjára.
- Szóval mi olyan halaszthatatlanul fontos?
- Elena, volt egy látomásom a nagyimmal, és rólad beszélt. Pontosabban olyan volt, mintha csak a szellemek üzenetét akarná közvetíteni felénk, veled kapcsolatban.
- Hogy érted? – kérdezte egyre tágabbra nyílt szemekkel Elena.
- A nagyim szerint az utazók téged is fel akarnak áldozni, hogy elpusztítsák a vámpírokat. Viszont nem kerülhetsz a kezeik közé, mert a szellemeknek még terveik vannak veled.
- Miféle tervek?
- Nem tudom, csak hogy a természet egyensúlya felborulóban van, és veled akarják helyre hozni. Azt mondják, köze van a Damonnel való kapcsolatodhoz, mert sokkal különlegesebb, mint a többi vámpíré, és hogy hozzá hasonló nincs, nem volt és nem is lesz soha többé.
- Ne haragudj, de ezt nem értem…
- Én sem. – vallotta be Bonnie. – De a nagyim azt mondta, idővel rájövünk. Ezt a túlvilágon rád nézve úgy emlegetik, mint az „Átkozott áldást”.
- „Átkozott áldás”? – ismételte Elena teljes meglepettséggel és összezavarodottsággal.
- Valami jó dolog lesz, de veszélyeztetni fogja az életed…
- Hogy lehet valami egyszerre jó és veszélyes is? – hitetlenkedett.
- Nem tudom. Majd biztosan megtudod, ha eljön az ideje. De szerintem erről nem kellene szólnod Damonnek, mert komolyan ideg-összeroppanást kapna, hogy megint veszélyben vagy, és nemcsak az utazók miatt.
- Tudom. Bár eddig is volt egy megérzése az utazókkal kapcsolatban.
- Elena. Nem tudom, mi lesz az átok vagy az áldás, de mindenféleképpen be fog következni, és senki nem állhat az útjába, mert a szellemek így akarják.
Elena nem felelt, csak bólintott. Bonnie szavai megrémisztették, és alig tudta őket felfogni, de próbált értelmesen gondolkodni.
- De amúgy mi van veletek mostanában Damonnel? – kérdezte Bonnie egy jó barátnőhöz híven.
- Hát… - Elena megmutatta a gyűrűjét a bal gyűrűsujján, amitől Bonnienak leesett az álla.
- Úristen, ez gyönyörű! Gratulálok! Nem is jutok szavakhoz. – áradozott.
- Köszönöm. – pirult el Elena. – De kérlek, a többiekkel még ne tudasd, nyugodt körülmény között szeretnénk nyilvánosságra hozni. – tette hozzá bizalmasan.
- Bennem megbízhatsz. – bólintott őszintén Bonnie. – De meg kell, hogy mondjam, ténylegesen van valami ebben a „Ti kapcsolatotok a leglenyűgözőbb” dologban… Rendesen megváltoztattad Damont, a lehető legjobb értelemben. Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondja, hogy majd meg fog állapodni és elvesz téged, akkor jól a képébe nevettem volna.
- És ha lett volna róla látomásod?
- Diliházba vonultam volna, ez egyértelmű. – nevetett Bonnie, mire Elena is. – De tényleg, kimondhatatlanul örülök nektek!
- Akkor próbáld meg elképzelni én mit érzek… - pirult el Elena.
- És kitűztétek már az esküvő napját, vagy ilyenek? – kérdezte izgatottan Bonnie.
- Még nem, de Bon-Bon tedd meg azt a szívességet kérlek, hogy nem veszed át Barbie szerepét és szervezed meg az esküvőnket a hátunk mögött. – lépett be vigyorogva Damon, nyomában Elijahval.
Bonnie a szemét forgatta, de összenevettek Elenával.
- Gratulálok, Damon! – tette hozzá Elijah is.
- Köszönjük. – válaszolta, majd leült Elena mellé és gyengéd csókot lehelt a lány ajkára, miközben átkarolta és közelebb húzta magához.
- Szerintem itt az ideje, hogy elmenjünk. – szólalt meg Elijah Bonniera pillantva.
Bonnie bólintott és letette a csészéjét az asztalkára, majd felállt, hogy megölelhesse Elenát, aki kikísérte őket.
- Vigyázzatok magatokra, hamarosan találkozunk! – szólt vissza Bonnie. – És nagyon örülök ám nektek! – tette hozzá immár az Audiból.
Ahogy az autó motorja feléledt, Damon is megjelent az ajtóban, hátulról gyengéden átkarolva az ajtófélfának támaszkodó kedvesét. Elenának nem kellett hátrafordulnia ahhoz, hogy észrevegye, valami aggasztja Damont.
- Mi a baj, olyan letört vagy. Bár tudom, hogy Stefan miatt nem is tudsz most másmilyen lenni…
- Elijah elmondta, hogy az utazók Mystic Fallsba tartanak. Azt is elmondta, hogy melyik helyeket tartja a legvalószínűbbnek az áldozati oltár helyéül.
- Valóban?
- A régi kőbányát és a kriptát… - Damon nagyot sóhajtott. – De te is veszélyben vagy.
- Tudom, Bonnie mindent elmondott…
Beljebb mentek és becsukták maguk mögött az ajtót. Egymással szembe fordultak és szorosan összeölelkeztek.
- Vissza kell mennem, csak így tudjuk kiszabadítani Elijahval Stefant. Egyedül nem tudná.
- És én is megyek veled.
- Épp ez az Elena. – kezdte egy nagy sóhajtás után aggodalommal csordultig telt hangon Damon. – Azt sem tudom, hogy lenne jobb: ha itt maradnál egyedül Mystic Fallstól valamennyire távol, vagy ha visszamennél a házba, ahol valószínűleg hamarabb rád találnak. De ott jobban meg tudnálak védeni, itt viszont egymagad lennél.
- Veled megyek, ez természetes. – válaszolta Elena nyugtatóan, arcát Damon mellkasába fúrta. – És segítek kiszabadítani Stefant.
- Fiatal vámpír vagy még ehhez, túl veszélyes. És még mi sem tudjuk, hogy mire képesek az utazók. Elijah szerint képesek embereket megszállni. Olyanokat is, akiket közelről ismerünk, vagy akár mi magunkat is anélkül, hogy észrevennénk egymáson.
- Én egyből felismerném, ha te nem te lennél.
- Tudom, és én is rajtad. – felelte Damon, és Elena álla alá nyúlt, hogy felemelhesse fejét és megcsókolhassa.
Mióta Damonnek nagyon sok gondja volt, látványosan nem csókolt olyan szabadon, mint azelőtt, és ezt Elena is észrevette minden alkalommal, mióta előző nap hazajött. Azt is tudta, hogy miért van, és tudta, hogy mindent megtesznek, hogy Stefan szabad legyen, és ne legyen több gond, de félt, hogy Elijah és Damon ehhez kevesek lesznek. Még nem volt dolguk utazókkal, nem tudták mire képesek, és Elena félt, hogy Damon egyenesen a halálába rohan. És ha ez mégis bekövetkezne, akkor ő nem élné túl. Önként feláldozná magát és nem érdekelné, hogy hány vámpír halna meg, vagy mi lenne azután.
A gondolatra végigfutott rajta a hideg és a borzongás, és mikor a gerincén is végigáramlott, Damon is megérezte.
- Tudom, hogy nem szép dolog helyetted döntenem, úgy, hogy nem akarod… - kezdte, miközben a lány hátát simogatta.
- Ne, ne kezdd, kérlek!
- Elena, itt kell maradnod. Itt biztonságban vagy még egyedül is, erről a helyről egészen biztos, hogy nem tudnak.
- Nem, én nem fogok vakációzni, miközben az életed ringlispíl-módjára forog kockán! – szemeibe könnyek gyűltek, hangja elerőtlenedett.
- Sss. Nyugi, semmi baj. – simogatta a hátát Damon, hátha megnyugszik, de Elena csak még szorosabban ölelte magához. – Csak átmenetileg maradnál, amíg elmúlik a veszély és kiszabadítjuk Stefant. Nem sok az egész. – bár ezt Damon sem gondolta komolyan, de nem tudta mivel meggyőzni Elenát.
- Nem mondasz igazat. – szipogta, eláztatva vőlegénye ingét.
Damon nem szólalt meg, most már csak hagyta, hogy Elena kisírja magát, és még szorosabban ölelte magához. Tudta, hogy nyugtatóan hat a lányra a közelsége, de amikor vámpír érzékeivel megérezte azt Elenán, amitől a legjobban tartott, kicsit az ő szeme is könnyes lett, és szívébe még nagyobb aggodalom költözött. Azt az érzést, amit akkor érzett rajta, soha nem akarta érezni, és nagyon ritkán is fért meg a lány szívében. De most nagyon erősen. A félelem most teljesen beleült Elena lelkébe, és kezdett úgy zokogni, mint egy kisgyerek, aki nem találja az édesanyját.
Damon a karjaiba vette Elenát és felvitte az emeletre. Lefektette az ágyra, betakarta majd szorosan mellé bújt. Folyamatosan simogatta, de nem szólt hozzá, mert tudta, hogy már felesleges lenne csitítgatni. Inkább csak hagyta, hogy álomba sírja magát.
És mikor már Elena nagyon mélyen aludt, Damon olyan dolgot volt kénytelen megtenni, amitől a saját szíve is elfacsarodott: felkelt az ágyból, óvatosan elvette Elena napfény-gyűrűjét, hogy a lány ne ébredjen fel, és levelet írt. A levelet az éjjeli szekrényre tette, aztán az egész lakást besötétítette, majd elhagyta a házat és beült a Camarojába.
Semennyire nem volt ínyére ezt megtenni, de rá volt kényszerülve, és Elijahval is beszéltek erről, ha Damon úgy érezné, hogy Elena nem engedné őt, akkor meg kell tennie. És megtette. Muszáj volt. Nem akart fájdalmat okozni Elenának a napfény-gyűrűvel, de a saját érdekében tette. Kicsit félt attól, hogy a lány előbb vagy utóbb megkísérel egy öngyilkossági merényletet, de végül arra jutott, hogy nem tenné meg, hiszen jegyben járnak.
Mikor már körülbelül fél úton járt Mystic Falls felé, a telefonja megcsörrent.
- Igen, úton vagyok. – szólalt bele halkan, komolyan. – Bonnie, ha történik velem valami, mondd meg Elenának, hogy szeretem… A napfény-gyűrűt a Salvatore-házban fogod megtalálni, fent lesz a szobánkban, egy ékszerdobozban.
- Ne aggódj, minden jól fog elsülni, ha a terv beválik.
- De ha mégis… - megelégelte saját gyengeségét. – Á, tudod mit? Oda rakom és kész, ha baj van, vidd el Elenának lehetőleg mielőtt az utazók megtalálnák őt, vagy ha elmenőben lesznek, akkor utána! Válaszd ki a legbiztosabb időpontot. Au revoir Bon-Bon! – lecsapta a telefont és áthajtott a Wickery hídon.
0 megjegyzés: